Horvátország nemzeti ételei, horvát gasztronómia
Tipikus horvát konyháról nem beszélhetünk. Horvátország történelmének, és fekvésének köszönhetően különböző régióinak más és más tipikus főztjei vannak. Ráadásul a különböző horvát területek ízei sem tipikus horvát ételek. Horvátország rengeteg hatásnak volt kitéve történelme folyamán, így a horvát ízek tulajdonképpen görög, magyar (Szlavóniában), török (Horvátország szívében), és olasz (Isztriában, és Dalmáciában) ételek "horvátosított" változatai. Természetesen szerb, és bosnyák ételek közül is sok megkóstolható Horvátországban.
A tengerparti részekre a tipikus mediterrán, és halételek a jellemzőek. A Magyarországgal határos területeken főleg magyaros ételek hódítanak, Horvátország középső részén pedig török koszttal találkozhatnak az utazók.
A horvát ételek kevésbé zsírosak, mint a magyarok, zsír helyett olajat használnak az elkészítésükhöz. A horvátok roston vagy nyárson sütnek, hús helyett pedig általában halat esznek. Előszeretettel használnak vörösbort szinte mindenhez. Összességében elmondható, hogy a horvát ételek sok helyen nagymértékben hasonlítanak az olaszokhoz.
Az alábbiakban tehát olyan ízek lesznek bemutatva, amelyek Horvátországban megkóstolhatók, de legtöbbször csak bizonyos területeken.
Halak
A dalmát konyha legjellemzőbb fogását természetesen a tipikus halételek adják. Érdekesség, hogy itt a halakat bor és tengervíz keverékében főzik. Leginkább tonhalat (tin), tintahalat (lignja), makrélát, szardíniát, vagy szardellát esznek. A fehér halak húsa még ízletesebb. Ezekből ugyanakkor kevesebbet fognak ki, így igazi ínyencségnek számítanak, ami az árukban is megmutatkozik. A halakat rostélyon, főzve, vagy brodet-módra készítik. Felszolgálnak még különböző rák- és polipfajtákat, tintahalakat, és cápaféléket is. Osztrigát és kagylót főleg a Lim-fjord, vagy Ston környékén, tehát a lelőhelyek közelében lehet megfizethető áron fogyasztani. Kedvelt, és igen finom étel Horvátországban a girice, egy gyufaszálnagyságú szardellafajta, amit citrommal tálalnak.

Húsételek
Dalmáciában jellegzetes húsételnek számít a prlolica (olajban, fokhagymában sütött marhahús). A janjenita Zára tipikus húsétele. Ez roston, vagy nyárson sült bárányt takar.

Levesek
Horvátországban nincs a leves fogyasztásának olyan hagyománya, mint Magyarországon. Ha levest esznek, az általában halleves (brodet vagy brudet), amit agyagedényben, parázson főznek. Dalmáciában még kedvelt a citromleves is, ezt tojásból, cukorból, és fahéjból készítik. A manestra Isztria különlegessége: vörösborral leöntött, pirított tésztából készített leves, zöldséggel és babbal.

Sütemények, édességek
Népszerű sütemény Horvátországban a burek, melyet szinte minden horvátországi pékségben árulnak. A magyarországi rétesekhez hasonlítható. A burek tölteléke túró, vagy hagymán piritott marhahús. Szintén a magyar réteshez hasonló a Zágráb környékén kapható strukli, amit almával, vagy sajttal töltenek. Roppant laktató, igen kalóriadús étel. A pritula (mazsolás-likőrös kelt tésztából készített sütemény) és a rozsota (tejből, tojásból, és karamellből készült édesség) Dalmácia különlegességei. Horvát fagylaltot (sladoled) is bátran fogyasszunk étkezés utáni desszertként.

Köretek, előételek
Tipikus horvát kísérőétel a gnocchi (kukoricalisztből készült galuska), de persze főtt burgonyát, és rizst is gyakran tálalnak, valamin puliszkát is sokszor használnak köretnek. Gyakori horvát előétel a prsut (szárított sonka), melyet olajbogyóval szolgálnak fel. Az ajvart is gyakran használják köretként, vagy előételként, ez paradicsomból, padlizsánból, és zöld paprikából készített készült püré. A szerb eredetű cevapcici (húsdarabkák hagymakarikákkal egybesütve) is igen népszerű előétel, de Dél-Dalmáciában kebabbal is találkozhatunk. Természetesen a különböző juhsajtok, és az itthon is ismert kulen szalámi is említést érdemelnek. Szarvasgombát is ehetünk Horvátországban, mely az elmondások szerint legalább olyan jó, mint francia, vagy olasz társai. Isztriában tartuf néven juthatunk hozzá.

Zöldségek, saláták
A Magyarországon nem ismert dalmát káposztát salátaként, vagy főzelékként tálalják. A blitvát egy dalmát répafajtából állítják elő, ezt szintén salátaként fogyaszthatjuk el. Ha horvát piacon járunk, érdemes fügét és szentjánoskenyeret vásárolni, hisz ezekhez Magyarországon nehéz hozzájutni.

Ha nyàron mèsz nyaralni oda, ne felejtsd el egy pohàrka Rakijàt meginni evès elött ! Föleg az a Rakija, amelyiket egy sötètpiros bogyòvan ìzesìtenek ! Fantasztikus !
A konyhàjuk könnyü, nem nyomja az embert, s könnyen emèszthetö. Ha van alkalmad, hallgasd meg a nèpidalaikat !
Splivalo Lajos
üdvözletem
Kicsit félek az ételektől kérlek aki járt már itt írna nekem egy pár sort erről a helyről!
Köszönöm!
mi idén megyünk először, a Rab-szigetre...
Mivel motorral megyünk, így nem nagyon tudunk majd cuccolni. Az érdekelne, hogy az étel-áraik milyenek. Apartmanban szállunk majd meg... Arra gondoltam, hogy keresünk egy beváráslóközpontot - remélem találunk is - majd a közelben és ott megvesszük a hozzávalókat. Éredekelnének a tapasztalaitok...
Köszi!
Plitvicei nemzeti parkfelé menet feltétlen nézzétek meg SLUNJ.ban a vizimalmokat.Csodálatos kis völgy sok vizeséssel több száz éves malmokkal.Gyönyörüség!!
Bosznián áthaladva JAJCE! itt ehetitek a legfinomabb csevapot!A főutról kell letérni.ítmész egy hidon és mindjárt jobbra egy nagy parkolo-Csodálatos vizesés.gyönyörű park és kávézók,éttermek!Olcsó árak!!
Ezt sem hagyd ki ha arrafelé visz az utad!
itt nézheted meg a képeket és kérlek írd meg ide is élményeidet!
Elsosorban nem artana rendesen informalodni arrol az orszagrol, ahova nyaralni mennek, es mondjuk megtanulni a varosok neveit, mert hogy Sibenik az nem Szibenik vagy Sibenyik, Dubrovnik nem Dubrovnyik, hogy ne soroljam tovabb...ez egy minimalis alap.
Most viszont csak egy valamit mondanek, a leveseknel a kepen lathato halleves egyaltalan nem a horvat halleves (naluk "RIBLJA JUHA"). Abban nincsen pirospaprika, hanem feheren fozik, rizzsel kinaljak, fokhagymaval es zoldsegzoldjevel. Ez itt a kepen valami egeszen mas.
Szornyu micsoda dezinformaciok keringenek a magyarok kozott, ezt tapasztalatbol mondom.
Kivételesen rosszul tudod, ez a leves tényleg hallaves, a dalmát "brodet", és ilyen színű:P Amiről te írsz, az valóban a halleves, és valóban nem piros, de az más...Ja, itt élő horvát vagyok, és "th"-val :-)
6-8 főre: 80 dkg tőkehal filé,só3-4-ek.ecet,1dl száraz fehérbor,1 kk.csemege pirospaprika,2-3 babéelevél,1 kisebb vöröshagyma,3 ek.olivaolaj,8-10 szem zöldbors,1 kisebb citrom leve,1 kis csokor petrezselyem.Hirdetés
Elkészítés:
A halat 2 ujjnyi szeletekre vágjuk,kissé besózzuk,és fél,egy órára félre rakjuk.
Kb 2 l. vizet fölforralunk,az ecettel és a borral izesitjük,a pirospaprikával,a babérlevéllel meg a fölapritott vöröshagymával füszerezzük.
Belecsorgatunk 1 ek. olovaolajat is,kissé megsózzuk,majd a halszeleteket 5-6-percig ebben főzzük.
Ezután szürőlapáttal mélytányérba szedjük.Levét leszürjük,durvára tört zöldborssal füszerezzük,a citrom kifacsart levével meg a maradék olivaolajjal izesitjük,ha kell utánna sózzuk.A puha halszeletekre merjük, a tetejét a fölapritott petrezselyemmel meghintjük.
Haználhatunk hazai halfiléket is.-Sőt- (harcsa,ponty.)