Porec utazás, szállás, látnivalók
A több ezer éves, 12 ezer lakosú Porec ma is a római kori városszerkezetre épül, meghagyva az eredeti utcaszerkezetet, és utcaneveket. Számos régi templom, rom, és épület nagyon érdekessé, történelmi emlékeit tekintve szinte egyedülállóvá teszi e tengerparti üdülővárost. A rómaiak, gótok, frankok, szlávok, és velencieiek mind otthagyták kéznyomukat a településen. A gazdag kulturális örökség rendkívül sok látnivalót kínál. Porec éghajlata is kellemes, nyáron nélkülözi a hőséget. A legmelegebb hónap augusztus, ekkor az átlaghőmérséklet 30 fok körül van. A turistákra nagy figyelmet fordít a városka, igen kiépült turistaközpontról van szó: mindenféle kategóriájú szálláshely található itt, a parkok, a közterek is szépen gondozottak. Pizzériák, hangulatos éttermek, kávézók, éjszakai bárok, szórakozóhelyek, kaszinók, és számtalan sportolási lehetőség (70 sportot űzhetünk itt, és 165 teniszpálya fekszik a a városban!) teszik élményekkel gazdaggá az üdülést. A fiatalok számára rendkívül gazdag éjszakai életet kínál Porec (a legjobb szórakozóhelyek az óvároson kívül találhatóak), de a gyermekes családok is jól érezhetik itt magukat.
Eljutás autóval Porecbe: Autós útvonaltervező (a "Cél" mezőbe ezt írja: "Porecs")
Szállások | Porec strandjai | Porec nevezetességei | Kirándulási lehetőségek | Hozzászólások
Porec szállások
Szállások Porecben és környékén: magánszállások, apartmanok, házak, szobák a legnagyobb választékban, a legjobb árakon, közvetlenül a tulajdonostól. Ízelítő a választékból:
Számos további szállás Porecben | Szállások Horvátország más részein is
Porec strandjai
Porec meleg tengervize miatt is rendkívül népszerű turistacélpont. A víz általában kristálytiszta, és a strandok kavicsosak. Egyik legnépszerűbb strandja a kék zászlós Gradsko kupaliste, a "városi strand", amely 1300 m-re, délre található Porec belvárosától. Porec leghíresebb strandja a Plava és Zelena Laguna (Kék és zöld laguna). Porectől kb. 2-5 kilométerre található, mely utat megtehetjük gyalog, kisvonattal, vagy hajóval. A strand két félszigetet fog át, és örökzöld erdők veszik körül, így igen szép látványt nyújt. Szintén szép, és érdekes strandok vannak a Sveti Nikol szigeten.

Porec nevezetességei:
Eufrázius bazilika
A világörökség részévé nyilvánított bazilika a város igazi kincse. A bazilika a bizánci művészet egyik első, csodálatos példájának számít a régióban. A 6. században épült egy régebbi, 4. századi bazilika helyére. A bazilika talán legcsodálatosabb részei az ikonjai a 3. századból, melyek a bizánci művészet egyik legszebb példái a világon.

Neptun templom
A Marafor-téren, a régi római főtéren állnak az 1. századból fennmaradt Neptun templom romjai.

Romaneszk ház
A 13. századi, faerkélyes ház ma kiállító teremként funkcionál.

Körtorony
A 15. század második felében, a városfal részeként épült Körtorony védelmi célokat szolgált. A tetején lévő terasz korlátozás nélkül látogatható.
Kirándulási lehetőségek:
Limski-kanal / Lim-csatorna / "Lim-fjord"
A Porectől délre található Lim-csatorna egy rendkívül egyedülálló természeti képződmény, amely a norvég fjordokra hasonlít. A 35 kilométeres folyóöböl a Lim-öbölbe, egy 10 kilométeres tölcsértorkolatba ömlik. A kiszáradt folyó tölcsértorkolatát, ahova benyomult a tengervíz, észak-európai társaihoz való hasonlósága miatt fjordnak is hívják, a Vikingek című filmet is itt forgatták. Szépsége miatt szinte kihagyhatatlan látnivalónak számít. Lim-csatorna túrák Vrsarból indulnak.

Sveti Nikol sziget
Ez a kihagyhatatlan gyöngyszem Porec városával szemben fekszik. A rajta lévő kastélyt hotellé alakították át. Itt található az Adria egyik legrégibb világítótornya, az 1402-es Körtorony. A sziget Porec legrégibb fürdőhelye, mely párperces hajóúttal érhető el. Fekete tölgyerdő veszi körül, és kék zászlós strandjairól fantasztikus kilátás nyílik Porecre. A Sveti Nikol sziklás részén, amely a nyílt tengerre néz, mindig találhatunk egy magányos napozóhelyet. A sziget legismertebb strandja az 1895-ben megnyitott Oliva strand, melyet szilákból és kövekből egy kerek medencéhez hasonlóan alakítottak ki.

Vrsar
Mindenképp érdemes ellátogatni a Porectől mindössze 10 km-re található, igen szépséges Vrsar városába - a városlátogatás a Lim-fjordon való hajókázással is össze lehet kötni: mindkettő kihagyhatatlan!
Bővebben: Vrsar
Velence
Porecből (valamint Horvátországból még pl. Pulából), mindössze 3 órás hajókázással, Velence is elérhető a Venezia Lines menetrendszerinti hajójárataival!
Megosztás közösségi oldalakon:
A Sveti Nikol sziget babérligetje, a világító torony és a sziget csodáltos partja, strandjai valóban egyedülállóak.
A város melleti gyönyörü strandokról több helyen is lehet olvasni, ezért itt nem méltatom.
Porecből a kikötőből és a város északi oldaláról látható a gyönyörü naplemente, ami külön program minden este az ott nyaralóknak.
Jó nyaralást kívánok Mindenkinek!
Hogy gyönyörű volt Porec városa, Rovinj, és a Lim-fjord, azt nem vitatom.
De:
ISZONYÚ DRíGA MINDEN!!!!!!! A legolcsóbb sör kétszer annyiba kerül, mint itthon a legdrágább, és általában mindenre igaz, hogy kétszerese az itthoni áraknak ( a Konzum nevű nagybevásárló központban is!!!).Azt ajánlom, hogy vállalva a kockázatot, vigyen mindenki itthonról, amit tud!
A Lanterna kempingben sátoroztunk, ami egy hatalmas területen fekvő, többezres vendéget ellátó kemping, hatalmas fákkal, belső stranddal(sós vízű és klóros, egyszer kipróbáltuk, nálunk inkább a tenger nyert:-)), a mosdók mindenütt kulturáltak, szépek, tiszták. Közel s távolban sem láttunk magyarokat! Németül beszélnek inkább, mint angolul.
A strand az öböl egyik részén rettenetes(első nap ott vertünk sátrat, és a hazautazást fontolgattuk!!!):gyakorlatilag nem volt part, ahol pl. napozni lehetett volna, egy kőszikláról belépve a víz már térdig ért, pár lépés után ellepett, kb. 10 méterre egy kötél húzódott, azután tilos volt a fürdőzés.........
Másnap végigjártunk a kempinget, és ráleltünk a megfelelő helyre: kerekkavicsos partrész, kristálytiszta víz, a jelzőkötél kb. 100 méter, a sátorhely 30 méterre a víztől!
A kempingben való tartózkodás nem volt drága: 3 felnőtt(a 13 éves lányom már felnőtt!!!) és egy gyerekre 300 eurót fizettünk.
Az időjárás érdekes volt:nappal a napsütésben meleg, hőség!, árnyékban a szellő miatt hűvös. Esténként sem hideg!!!!
Vastag holmira, melegítőre egyáltalán nem volt szükség, még a sátorban alváshoz sem!
Remélem, segítettem az oda készülőknek!
Jó nyaralást kívánok!
A sok jót és látnivalót elöttem leírták! Az úton is akad látnivaló! Érdemes útközben párszor megállni gyönyörködni! Kiépített leálló ívek vannak,a szebb helyeken. A Lim fjord túrát is ajánlom, Vrsar-ból indult 6 órás és még ebéd is van! Magyarok a tulajok a hajón! Aki teheti ne hagyja ki!
Porec este nyüzsgő kis város! Sok-sok turistával.
Szia Mindenkinek !
Mi is készülünk Porecsbe, méghozzá július végén,nagy nagy készülődéssel.Porecs csak az egyik várt úticél. Az Istriai félszigeten meglátogatjuk Rovnijt Pulát, Rijekát,Opatiját, Hum és Pazint is.Nem hagyjuk ki a Limski-fjordi hajókázást sem.Mindezeket Szlovéniai két napos tartózkodás fogja megelőzni, Bled térségében -Sofja- Loka,Bohnij, Savica vízesés.- Szóval szerintem, ha minden jól sikerül isteni lesz. Ha hazaérkeztünk újra jelentkezem, bízom benne szép emlékekkel és a leendő utazóknak hasznos tapasztalatokkal tudok majd segítségül lenni.
Szerintem kárpótol mindent, amit a tengerpart nyújt cserébe. Amikor hazaértünk, szinte fel voltunk töltődve, mint az akkumulátor. És ez a fontos.
Jó nyaralást mindenkinek.
Köszi!
Jó nyaralást mindenkinek!
A Lanterna üdülőtelepen van minden: üzlet, étterem, bár, posta, kávézók, sportcentrum, sportpályák, játszóterek, stb.
Igaz szerényen voltunk anyagilag, ezért főztem.összedobtam reggelente egy egyszerűt! Kicsit drágább minden, de nyaraláskor soha semmin nem fanyalgunk. Ha telik rá oké, ha nem akkor nem kesergünk.Egy gombóc fagyi 5 kuna, isteni,a boltban 1 dobozos sör 7-11 kuna. Kenyér 5-11 kunáig, a pékáru nagyon drága, zsemle 3 kuna darabja.Nektarin 9 kuna/kg.Egy kisvonat (villanykisautó amúgy) közlekedik az óvárosba. 10 kuna/fő. 20 percenként megy.A tenger gyönyörű, Porecs csodálatos, az emberek kedvesek.Nekünk igazi nyári idő volt, szerencsére.Görögország szerelmese voltam, de már másodszor mentünk Horvátországba.Omisba voltunk 2 éve. Gyönyörű hely az is.Horvátország is szerelem lett! Mindenkinek csak ajánlani tudom.Jó időt jó nyarat. Irány Porecs! Én visszamennék!!
Szintén Porecba készülünk és ha valaki tudja az apartman árakat mondjuk 2 személyre egy szoba mibe kerül kérem írja meg, és lehet e ott szállást találni ha nem foglalunk előre.
Köszönöm
íllítólag Porecsben vannak fagylalt-szobrászok is, akik a fagyiszobor készítésakor magyarul próbálnak beszélni (csak szavakat mondogatnak: pistabácsi, kolbász, orbánviktor)
Endzsi, mi is a Delfinben fogunk megszállni.
Annyit tudunk róla, hogy kétcsillagos és nincs a szobában tévé (bár az kinek kell a tengerparton?), és ha jól tudom nincs franciaágyas szobájuk sem. Azt olvastam, hogy a személyzet semmilyen nyelven sem tud, de legalább kedves. :)
Én májusban voltam másodszor Porecben és a Hotel delfinben...a szállodátol ne várjatok sokat olyan diákszállásos,de a kertje és a tengerpart gyönyörű!Végülis ha nyaral az ember nem a szoba a lényeg!De írban szerintem megfelelö volt.Ami furi a a medencében is sos viz van ami elég kellemetlen volt nekem.
A kaja ehetö minden nap más a föétel a vacsikor,de én nagyjából pizzán éltem ott...
jó nyaralást és érezzétek jól magatokat!
Sok helyen jártam már Horvátországban, nagyon szeretem, de ezen a Rovinj-i - Porecs-i részen még nem, Puláig igen! 8-an mennénk, többek közt 79 éves édesanyám és papám is, tudnátok olyan helyet ajánlani, ahol közel van a vízpart, de elérhetőek a boltok, és egyebek! Rengeteg lehetőség van a neten, de nem tudok dönteni, és tutira szeretnék menni! Olvastalak benneteket, és abban képben vagyok, hogy gyönyörű minden, ezt látom a különböző helyeken, de konkrét tapasztalatot kérnék tőletek! Engem kétfős stúdiók, vagy apartmanok érdekelnének!
Augusztus utolsó hetében mennénk!
Válaszotokat előre is köszönöm!
A párom és én április 10-én fogunk összeházasodni.A vőlegényem az idén államvizsgázik és én is suliba járok, úgyhogy június végén fogunk "nászutazni".
Szeretném elmondani, hogy elég sokat töprengtünk már azon is, hogy menjünk-e egyáltalán nászútra.Aztán kitaláltuk, hogy megyünk méghozzá Horvátországba!:)
A hozzászólások sokat segítettek a döntésben(köszönjük), már csak egy jó szállást kell találnunk Porec-ben.
(Már alig bírjuk kivárni!)
U.i.:mindketten oda vagyunk a tengeri herkentyűkért és mindenféle halakért!
Szívesen olvasnánk gasztro-tippeket is!;)
Üdvözlet Mindenkinek!
Pánya Kata & Tóth János
Porecbe megyünk május 29-én, segítsetek hova érdemes menni és milyen a tenger hőfoka lehet fürödni nem hideg?
A hotel Pláviban szálunk meg járt már ott valaki mi a vélemény róla.
Porec belvárosa úgy egészében gyöngyörű, de közel van Rovinj, amit feltételen meg kell néznetek, iszonyú hangulatos. Nem tudom voltatok e már a környéken. Mi kocsival szoktunk menni, és így körbejártunk ott sok mindent,pl. Vrsart, vagy fent a hegyekben van egy Motovun nevű kis hely, gyöngyörű. De egyébként Porecben is van elég látnivaló, ha ki sem mozdultok, akkor is jól fogjátok érezni Magatokat.:))
Üdv: Viki
Köszi - Jutka
sajnos Vrsarban csak egy rövid látogatás erejéig voltunk, egy hajókirándulás alkalmával töltöttünk ott pár órát. A strandja nagyon zsúfolt volt (legalábbis ahol mi voltunk, valami hotel előtt volt a strand), viszont a város elég olcsónak tűnt, és tisztának. Én nem láttam arrafelé olyan hatalmas dombokat, tehát nem hinném, hogy nagyon meredek lenne a part. :)
Inkább Porecben vagyok járatos, mint Vrsarban.
Szia,
Viki
Az sokat számít a válaszodban, hogy nem láttál nagy dombokat!
A Motovun nevű helyről már hallottam, néztem is a neten, látom neked tetszett, tehát annyira jó hely, hogy érdemes valóban elmenni oda? Még erre, ha válaszolnál megköszönném!
Szia
Jutka
Motovunk szerintem egy különleges hely, ha szerettek kirándulni, megéri elmenni. Az egész városka egy dombtetőn van, egy régi vár köré épült, nagyon hangulatos, egybeépült az egész,érdekes, hogy tulajdonképp a várban is laknak emberek,ahogy sétálsz, szinte belátsz a házakba. Vannak üzletek és kávézók természetesen, mondjuk elég drága a hely, és olyan kis szűk utcácskái vannak, mi el is tévedtünk, de hála istennek mindenhonnan csak a hegyről/várból lefelé vezetett az út..:)De engem megfogott a különlegessége. Ha rákeresel dob ki pár képet, igy képekről is gyöngyörű, igazi középkori hangulattal.
Remélem segítettem.
Szia, Viki
Sok helyen voltunk már HR-ban (Rovinj, Krk, Primosten, Split...), de Porecben még nem, így idén ezt néztük ki a közelsége miatt.
A kérdésem az lenne, hogy a porec-környéki strandok nagyon zsúfoltak, vagy azért találni pár kisebb, elhagyatottabb partrészt is? Csak mert mi inkább a nyugisabb helyek után kutatók vagyunk, nem pedig a napágybérlős-lángosozós-parto n DVD-vásárlósok. Szóval találunk nyugisabb partrészeket Porec környékén is?
Köszi a választ előre is! Üdv!
Járt valaki a Lanterna üdülőtelepen? Kutyust be lehet vinni oda? A sátorozás kb. milyen áron van? Lehet viszonylag olcsón ételhez, italhoz jutni? Vagy érdemesebb vinni?
Képeken néztem, klassz hely lehet...
Köszi a választ! Üdv.
mi évek óta oda járunk a Lanternára, igaz mi az apartmanos részére, a campingben még nem voltum. Ahová mi szoktunk menni, ott rengeteg kutya van mindig, tehát előttük biztosan szabad az út. Maga a Lanterna szerintem elég drága étel-ital szempontjából, van kisbolt, meg kávézó ilyesmi, ahová be lehet ülni, de mi mindig bejárunk Porec belvárosába, ha kell valami. Ott vannak szupermarketek,ahol sokkal olcsóbban jutsz enni-és innivalóhoz, érdemes kimenni oda vásárolni, főleg ha autóval lesztek. (a buszközlekedés elég drága szintén) Mi mindig kérünk félpanziót is, mert az nagyon-nagyon megéri, mindenkinek csak ajánlani tudom, aki a Lanternán nyaral. Bőséges és finom a kaja, nagy választékkal, és korlátlan italfogyasztással. Mivel Ti a campingbe mentek, utána kell nézni, hogy ott is van a félpanzió, s ha igen, akkor mennyi, illetve a sátras árakat sajnos nem tudom. De ha kérdésed van írj nyugodtan, hátha segithetek másban. :)
Szép napot,
Viki
Mi augusztusban ugrunk ki Porecbe, igaz, csak egy egynapos látogatásra. Gasztro szempontból tudnak valaki ajánlani valami jó éttermet a parton? A választ előre is köszönöm!
Mi szeptember 9-én megyünk porec-be 15-ig leszünk ott, aki már volt ott és áthajókázott Velencébe az legyen szíves segítsen, hogy milyen lehetőségeink lesznek átjutni a túlpartra? 145 euros árat találtam kettőnknek oda-vissza, egy nagy hajó társaság honlapján ennél találhatunk ott olcsóbb lehetőséget? Köszi előre is.
Riti kérdésére írok, két napja jöttünk haza porecből, 7 éjszakát töltötünk ott. Egyik nap áthajóztunk Velenzébe a kompass utazási iroda segítségével. Mi még itthon foglaltuk le a jegyekeket, ami fejenként 16.500.-Ft-ba került (retur). Inkább biztosra mentünk, de az az igazság, hogy porecben is megtaláltuk a kompasst, és ott 299 kunáért (kb.12.000.-Ft)hirdették ugyanezt...Úgyhogy talán ott érdemes foglalni jegyet, 1-2 nappal a tervezett kirándulás előtt.
Jó utat mindenkinek !
Én már voltam Perec-ben kb. 8-10 éve, és áthajókáztam Rovinjba, ami egy hangulatos kis ebédet is magában foglalt Rovinj kikötőjében. A hajó egy kis egyszerű, kb 15-20 személyes volt.
Ha valaki volt hasonlón? Nem emlékszik körülbelül mennyibe kerül egy ilyen kis hajótúra?
Köszönöm.
Én nem voltam a Lanterna apartmanban, de ismerőseim többen is, valóban igaz a szocreál hangulat, mint oly sok helyen a horvátoknál!
Ár-érték arány? Megfelelő, kérdés hol foglalsz, mert ebben is vannak szóródások!
.
Itt egy link, én velük már háromszor utaztam, korrektek voltak, nem tudom létezik-e ott még egy Peter Dalibor nevű fiatalember, horvát származású, nagyon meg voltam vele elégedve!
http://www.utazas.info/lanterna
Itt sok kép is van, kicsit belelátni a dolgokba, tehát, épület, szoba, teraszok, berendezések, stb. de jótanácsként azt mondom, hogy ahol foglalod, ott ezeket kérdezd meg, tudniuk kell, illetve kellene, de sok helyet közvetítenek az irodák, és nem is látták!
Értem, hogy szűkebb és tágabb értelemben gondolod a nyüzsgést, sajnos mások zsivaja mindenhol előfordulhat, itt is ahova menni szeretnétek, és ha egy 4-5 apartmanos házban foglalnátok ott is!
Volt benne részem sajnos mindkét típusú szállásnál, szerencsémre csak kétszer a sok-sok nyaralásom alkalmával!
És halkan mondom, hogy mindkétszer magyarok voltak a zajos családok!
Hogy maga a telep zajos-e, erre biztos lesz itt majd válaszoló, aki ott volt!
Tüzetesebben átnéztem a képeket, az alaprajzoknál és a képeken is látszik, hogy nagy teraszra ne számíts, de tudod a jó emberek kis helyen is elférnek!
Való igaz, Trogir kicsi de gyöngyszem, Sibenik lenyűgöző a maga nemében páratlan is, Ajánlhatom sokaknak Primostent, egyedüli hely. Még önkiszolgáló étterem is van, nagyon jó áron lehet ebédelni. De gyönyörűek a szigetek is a Mljet, a Peljesac félsziget, Hvar vagy Korcula, mind mind gyönyörű helyek, bővelkednek látnivalóban, jók a strandjaik még ha apró kavicsosak is. Aki finom homokos tengerpartot szeret annak ott van Omis.
Split a régi római kori emlékeivel veszi le az utazót a lábáról, mig Zadar a nyüzsgésével és a hihetetlenül csodás óvárosával. Megemlíthetem Crikvenicat fenn északon a Krk sziget bejárata előtt pár kilométerre. De mindegy merre veszed az irányt Horvátország feledhetetlen nyaralást biztosít, akár délen akár északon. Mindenütt érdemes jó alaposan körülnézni, vagy a szomszédos városkákat is felkeresni és megtekinteni a nemzeti parkokat, mert a Krka, Mljet és a Plitvicei tavak is páratlan szépségűek. hangulatos sétákat, romantikus estéket lehet eltölteni minenfelé. Még valami, jómagam nem vagyok egy nagy sör ivó, idehaza sosem iszom. de amint odaérek első dolgom kézbe venni egy üveg karlovacko sört. Jó nyaralást és élményekben gazdag pihenést kívánok mindenkinek.
Laci Bp.-ről
Mi is Porecre készűlünk júliusban és a Pical szállodában fogunk megszálni. Van már valakinek tapasztalata ezzel a szállodásval? Megköszönném ha írna egy véleményt.
Köszönöm
Karcsi
Érdeklődnék, hogy a fizetős utakra hol tudok matricát venni, illetve egyáltalán pályamatricás rendszer van Horvátországban, vagy fizetős kapus?
Köszönettel:
Réka
Fizető kapus megoldás van!
Mi a párommal tervezzük a 2012-es nyaralást. Már bejártuk egész horvátországot csak isztria maradt ki. Eddig mindig az idillikus nyaralóhelyeken nyaraltunk, még egy nagyobb riviérán is. Így eljutottunk már Crikenicába, Baska Vodára, Vodicébe, Cavtatba. Ehhez hasonlóü méretű kisebb nyaralóhelyeket tud e valaki ajánlani az isztrián. Pl. laci 62 te elég hitelesnek tűntél nekem... Vagy esetleg a szigetek közül ki volt Mali Losinjban és ha volt milyen volt? Köszi előre is.
Látom Istria a cél, nagyon sok helyet lehetne felsorolni, a Kvarner öböl felőli részen, Opatijától lefelé, de az olaszok felőli oldalon is vannak gyöngyszemek, Porec, Rovinj, Vrsar, lent Pula.
Egyébként én Crikvenicát, Vodicét nem mondanám kisebb nyaralóhelynek!!!
2010-ben voltam Vrsarban, gyönyörű városka, és az valóban nem nagy. Rovinj, Porec szintén gyönyörű, és sok üdülőtelepek sorai vannak körülöttük.
Pula nagyon szépt település, a nagyon szép amfiteátruma végett is, és a félsziget végén Premantura után ott van az egyik legszebb hely az Adrián, a Kamenjak fok.
Mali Losinj az egyik legszebb sziget, és szinte mindig jó az idő.
Mindenezkről a tematikus topikokban bőven olvashatsz és szemezgethetsz, de kérdezz bátran...!
Helyesen:
és...üdülőtelepek sorai vannak körülöttük!
szép..., nem szépt,
mindezekről...., nem mindenezkről...!
A párommal voltunk 2010-ben Porec városába, első Horvátországi élményem,és egyben fantasztikus is ! Egy hetet töltöttünk el,Hotel Delfinbe voltunk.Nekem nagyon tetszett igényes felújított részek, köztük a szoba is és dupla ágyas volt, sajnos a felújításból a fürdőszoba kimaradt,de mindezeket leszámítva tökéletes volt. Fiatal pár vagyunk de sajnos negatívumként tudom még sorolni a hajnali 2-3 óra felé focizni kívánó gyerekeket a folyosón.... külföldi kis gyerekek borzalmas neveletlenek !!! Ez a parton szintén megvalósult... A szállodában a reggeli nagyon bőséges választékkal van és finom is szintén a vacsora is ! Nagyon nagy forgalmom van a szállodába, és hozzáteszem kintről boldog boldogtalan jön reggelizni :) ebédlőbe vezető lépcső fordulóba egy idős kedves bácsi van és mindenkire szintén kedvesen mosolyog, ennyi az ellenőrzés :) A strand szintén gyönyörű ! Bár a szállodáé de oldalról és a szállodán keresztül is sok külsős élvezi az úgymondd megfizetett helyet,ezért nagyon sokan vannak. A városról csak az elöttem írókhoz tudok csatlakozni,gyönyörű és rabul ejtő ! A kis utcák zegzugok,boltok egyszerűen fantasztikus,szinte minden meséli a történelmet ! Nagyon kedvesek,főleg az éttermek,betessékelik az embert az utcáról kedvesen és Magyar étlappal szolgálnak rengeteg helyen ! Az ár elfogadható főleg a pizza,nagyon finom és olcsó ! DE egy pizza ára kb 1000ft és az üditő ugyanannyi... de hát nyaralunk és ezt ne nézzük. Remélem jól írom 15 perces útra van Baradine város vagy barlang nagyon érdekes látnivaló sokat kell lefelé menni a barlangba csoporttal és idegenvezetővel.Mi egy nagyon kedves idegenvezetőt fogtunk ki aki már nem volt szomjas ebből eredendően sok nyelven beszélt köztük magyarul is,amit tudott azt mondta és nagyon élvezetessé tette ezt a kis kirándulást. Szállodához még annyit hogy reggelente sirályok ébresztik a lakókat és kis finomságért rágcsálni valóért nagyon jópofák és hangosan hisztiznek hogy még még.... és így tovább :)
2011-ben Sibeniken voltunk szintén fantasztikus és szép !!!!! Solaris üdülőközpontba voltunk fantasztikus zárt hely,szinte ki sem kell mozdulni onnan. Ami nagyon ajánlott KRKA vízesés,lehet fürödni a vizesésnél nagyon nagy élmény ! Én már nézem hova megyek idén , a télben egy kis feltöltődés :) remélem sokan fogtok még ide írni mert nagyon hasznos !!
Mindenkit üdvözlök és majd jó nyaralást !
Peti&Móni
Nos ti nagyon vidám, és mindenhez jól alkalmkodni tudó fiatalok lehettek, gratulálok hozzá, ezt így kell csinálni, minden nyaralás olyan, amilyenné tesszük. Rengeteg mindenért képesek emberek nyafogni.
Én 1979 óta járok az Adriára a családommal, sajnos nem minden évben, de imádom!
Voltak tökéletes és nem tökéletes nyaralásaink, szállás és egyéb tekintetében, főként még a nettelen időben..., de ha felülemelkedik az ember a zajokon, a zsúfoltságon, egyéb problémákon és a szépet keresi, akkor ilyen élménnyel tér haza, mint ti!
A Delfinbe mi is akartunk menni, de időben szólt valaki, hogy ott bizony ez van amit írsz, zaj, neveletlen gyerekek és emberek, nemcsak külföldiek, hanem főleg magyarok...., mert ők vannak zömében, zsúfolt a strandrész, stb. Én már kerülöm az olyan helyeket, ahol sok a magyar. Már bocsánat, de ez van. És nem szeretem az akkora komplexumokat, mint a Delfin és társai.
Sibenik, KRKA gyönyörű helyek, a Solarisban a lányomék voltak, szerették nagyon.
Én is mindig "utazom" télen, jó nézelődni mindenfelé, szállás, vagy bármi képek között.
.
Ha visszanézel, majd írjad meg légyszíves mit választotok az idei célotoknak!
Köszönöm hozzászólásod, most is nézem,hogy merre kéne menni,eddig csak pozitív dolgokat tudok elmondani a horvátországi nyaralásunkról, bár én nagyon szkeptikus vagyok mindenbe így nagyon sokat töltök keresgéléssel, sokat használom a google earth-t programot és az oda feltöltött képeket nézem meg az adott helyről... Én úgy csinálom hogy minden évbe megtervezem pl az uti költséget,akár ez is lehet egy nyaralás elötti élmény, egyébként ha valaki jól számol nagyon pontosan ki lehet számolni egy nyaralást hogy mennyi is kell. 1979 óta gondolom nagyon sok szép helyen megfordult,és van miből válogatni hova is menjen,én a Porec-re vagy Sibenik-re bármikor visszamennék ! Ez is felmerült,de megpróbálok keresni szintén valami szép helyet ami ár/érték arányba jó... Egyenlőre a szállodákat nézem,időnk nem nagyon lenne sütni főzni apartmanba,és csak ketten vagyunk még :) szóval egy szálloda reggelivel és vacsorával tökéletes,napközben meg a fürdés napozás utána egy jó pizza, úgymondd bagatel áron,és hihetetlenül finom bárhol eszi az ember ! Több várost is megnéztünk amit még meg kell hogy említsek az Trogir ,szintén varázslatos hely mintahogy Porec is, ezeket látni kell !
Tehet most ebbe a két irányba húz a szívem, de KRKA vízeséshez is vissza kell hogy menjünk,ami szintél feljthetetlen !
További Szép Napot ! Jó forumozást ! Várjuk a jó helyek megosztását,élményeket !
Peti&Móni
Én hasonlóképpen teszek, mint ti, már hónapokkal a nyaralás előtt elkezdek nézelődni, sőt mondhatnám, hogy előző évben, még szinte haza sem jöttünk, tervezem a következőt.
Szerintem is ki lehet számolni nagy biztonsággal a költségeket, mert a szállás, benzin, autópályadíj adott, és a saját költekezési szokását is ismeri mindenki.
Sokan vallják azt, hogy az igazi Adria Splittől kezdődik, hát van benne valami, de azért fölötte is vannak szépséges helyek.
Viszont Trogir, Omis, Makarska, Primosten, Dubrovnik és társai ragozhatatlanok.
Nekem Istria is tetszik, Vrsar egy csodás városka, két éve voltunk ott.
Nekem a szívem csücske a Kvarner öbölben, Selce, Crikvenica mellett. Ott már többször voltunk, nem egy Porec szépségű, de egy tündéri hely, közel van, 5-6 óra alatt lent lehet lenni Budapestről, ami manapság már fontos, hiszen drága a benzin és az autópályadíj.
.
De aki délre vágyik, természetesen menjen oda! Szigetben még nem gondolkodtatok? Vannak nagyon szépek, igaz én még csak olyan helyen voltam, amire híd vezet be, KRK, Murter, stb.
Nektek is szép napot.
De igen néztem szigetet is, bár engem is csak olyan érdekelne amire híd vezet... Hazafelé Pag szigetre néztünk be,hát az autópályától elég hosszú út vezet oda, és holdbéli tájat kell elképzelni,annak is megvan a szépsége...
Néztem a távolabbi városokat is pl Makarska de ott jóval drágább árakat találtam mint a feljebb lévő városokba...
De az említett helyeket én is nézem, főleg az Istriai részeket szerintem az egy külön kis világ Horvátországból. Megnéztük Splitet is, kicsit vegyes érzelem volt számomra,de csak néhány órát voltunk ott és semmit nem tudtam hogy mi merre van,így ennek fényében annyira nem is tetszett az egy nagy város... Na és igen a távolság manapság már nem mindegy merre hány kilóméter. Omis-t néztem még van egy nagy sziklás rész ahol az aljában a tenger,jól néz ki képeken,legfőképpen olyat keresek ahol közel van a tenger a szálláshoz így mégis komfortosabb, nem kell sok csomaggal menni egy fürdéshez,és ha bármi van csak csak gyorsan felugrik az ember a szobába...
A delfin és a solaris ebből a szempontból tökéletes, ami még szerintem említést érdemel utazóknak szinte szerintem Horvátország nagy részére vonatkozik,hogy a parton azért akadnak fizetni valók egy jó pihenés érdekében,pl napágy napernyő delfinbe egy napágy azt hiszem 20kuna míg a solaris területén 50 kuna/ágy de az napernyővel volt. Ez utóbbi elég igényes dupla ágyas kiépített strandon ami gyönyörű apró telepített kavicsos,kristálytiszta vízzel,és lassan mélyülő,szóval akinek van pici babája annak tökéletes hely ! Milyen szállásokat szoktak igénybe venni ?
Peti&Móni
Ha jól kerestek, mindenfelé lehet jó áron szállást kapni, akár Omisban is.
Makarska nagyon felkapott, és ott aztán igazi heringeffektus van.
Mi a családommal vagy apartmant vagy olcsóbb hotelt keresünk, sőt az utóbbi időben rákaptunk arra, hogy magyar tulajdonú apartmanba menjünk, így Vrsarban pl. a Villa Orseraba, ahol a tulaj pár nő tagja magyar, fantasztikus asszony, tökéletes kiszolgálással. Nekem fontos, hogy lehetőleg a part mellett legyen a szállás, én sem szeretek gyalogolni, vagy kocsival menni fürödni, ráadásul Édesanyám 81 éves, velünk szokott jönni, fitt de azért fontos a vízközelség, és hogy minden kereskedelmi létesítmény is karnyújtásnyira legyen.
Látom Istria bejön nektek, szép vidék ez tény, bár az időjárás szeszélyeinek eléggé ki van már téve..., ezért jobb a dél valamivel.
Látnivaló van bőven, a legdélebbi részén Istriának, a Kamenjak foknál voltatok már???????? Érdemes megnézni, az egy csodaszép hely! Pula alatt Premantúra, ott nyaraltuk már egyszer, és az alatt a félsziget legvége Kamenjak.