Róma útikalauza, látnivalók, időtöltés IV.
Palatinus domb | Caracalla termái | Piazza del Popolo | Piazza Venezia | Quirinale domb | Hozzászólások
Palatinus domb / Palatine
A 40 méterrel a Forum Romanum fölé magasodó Palatinus (Palatine) nem csak az egyik Róma hét dombja közül, úgy tartják, Kr. e. 753-ban itt ölte meg Romolus Remust, és határozta el, hogy megépíti Rómát, így a Római Birodalom története innen indult. De a legendán túl, valóban itt éltek Róma első lakói, feltártak a Krisztus előtti 10. század környékén épített házakat is. Régen itt voltak a villáik, és palotáik Róma nemeseinek, ez volt a város legelőkelőbb helye, és ma is ezen a dombon a legdrágább az ingatlanárak Rómában. Innen csodálatos természeti környezetben élvezhető Róma egyik legszebb panorámája. Számos ókori rom fedezhető fel a dombon. A legnagyobb, 165 méter hosszú, és 80 méter széles a Stadium, egy ókori római stadion, melynek rendeltetése, és építési ideje nem ismert. Egy másik jelentős rom a Flavius-palotáé (Domus Flavia), amelynek építése Kr. u. 92-ben fejeződött be. A Flavius-palotától délkeletre foglal helyet Augustus palotája (Domus Augustana), amely a római császárok palotája volt. Az egyik legépebben megmaradt műemlék a Palatinuson Livia háza (Casa di Livia), melynek romjai Augustus palotájától kb. 200 méterre lelhetők fel. Ehhez közel, nyugatra, egy platón áll Cybele temploma, amely kb. Kr. u. 200-ban épülhetett.
Eljutás: Metró: B vonal: Colosseo megálló. Vagy elérhető 5 perc gyaloglással a Piazza Veneziától.
Belépőjegy (2012): Kombinált jegy: Colosseum, Forum, és Palatinus múzeum: 13,50 Euró. 18-24 éveseknek: 9 Euró. 18 év alatt, és 65 év felett 1,50 Euró. - Itt is megvásárolható

Caracalla termái
A Római Birodalom második legnagyobb közfürdője 212 és 216 között épült, amikor Caracalla volt Róma császára. Egykor 33 hektár területet foglalt el, a fürdő épülete 228 méter hosszú, 116 méter széles, és 38,5 méter magas volt. A becslések szerint egyszerre 1600 fürdőző befogadására volt alkalmas, és naponta 15-20 ezer m3 vizet használtak fel a működtetéséhez. Igen bonyolult rendszere volt, a meleg, és a forró fürdők fűtését fatüzelésű bojlerek biztosították. Nem csak egy fürdő volt, gyakorlatilag egy szórakoztató-központ: könyvtár, és művészeti galériák voltak benne, a főépületet kertek vették körül, ahol az emberek sétálhattak, és beszélgethettek. Bárok, boltok, és még bordélyház is működött itt, amely valószínűleg a költségek fedezését szolgálta, hiszen a fürdőbe való belépés ingyenes volt.
Eljutás: Metró: B vonal: Circo Massimo állomás.
Nyitva tartás: 09:00:18:00. Hétfőnként: 09:00-14:00. Zárva: január 1., húsvét hétfő, december 25.
Belépőjegy (2012): 6 Euró. 18-24 éveseknek 3 Euró. 18 éven aluliaknak és 65 éven felülieknek ingyenes. A rom megóvása érdekében csak a fürdő bizonyos részeit lehet bejárni.

Piazza del Popolo
A római tér jelentése az olasz nyelvben "emberek tere" lenne, de itt a popolo a poplars szóból származik, ami nyárfát jelent. Gyakorlatilag ez a tér jelenti a kaput Róma óvárosához, és a vonatok, repülőgépek térhódítása előtt ez volt az a tér, amellyel először találkoztak a Rómába érkező utazók. A tér évszázadokon keresztül kivégzések helyszíne volt, az utolsót 1826-ban hajtották végre. A tér jelenlegi kinézete neoklasszikus, 1811 és 1822 között épült. A tér közepén egy egyiptomi obeliszk áll. Ez Róma második legrégebbi obelszikja, és 26 méteres magasságával az egyik legmagasabb. Kr. e. a 10. században Augusztusz hozatta Rómába, és eredetileg a Circus Maximusban állt (amely jelenleg már csak egy park). A piazzára 1589-ben került.
A piazza északi részén az ősi Santa Maria del Popolo templom áll. 1099-ben egy kápolna épült ide, amely később templom lett. 1472 és 1477 között újjáépítették, amellyel az olasz reneszánsz nagyszerű példája lett. A templombelső igazi mesterműveket ígér. Kápolnáiban többek között Caravaggio, Pinturicchio, Andrea Bregno, Bernini, és Raffaello Sanzio művei találhatók. A Chigi kápolna kupoláját Raffaello a világ teremtése című mozaikja díszíti.
Szintén érdekes a tér számos szép szökőkútja.
Cím: Via Liberiana, 27.
Eljutás: Metró: A vonal: Flaminio állomás.

Piazza Venezia
A Capitolium lábánál, a Roman Forumhoz közel található tér nevezetessége a II. Vittorio Emanuele emlékmű. A hatalmas emlékmű, amit sok római, és turista szeret, de sokan egyenesen útálnak, és csúnyának, túl nagynak tartanak, szinte Róma minden részéről látható. Az emlékművet az egységes Olaszország első királyának, II. Vittorio Emanuele-nek való tisztelgés jeléül építették. 1895-ben Guiseppe Sacconi tervezte, és végül 1935-re készült el. Bottinióból származó fehér márványból készült. Az emlékműben az ismeretlen katona sírja is megtalálható, egy öröklánggal, ez az I. világháború után épült fel.
Eljutás: A Piazza Venezia nagy, zsúfolt tömegközlekedési csomópont, szinte minden buszjárat megáll itt (pl. a 40-es).

Quirinale domb
A Quirinale domb Róma hét dombjának egyike. Itt, a Quirinale palotában (Palazzo del Quirinale) van az olasz köztársasági elnök székhelye. Mára a palota az olasz állam egyik szimbolumává vált. 1573-ban XIII. Gergely pápa építette, nyári rezidenciájának, majd az olasz királyság intézményének 1946-os megszünéséig az olasz királyok székhelye volt. A domb további nevezetessége még négy 16. századi szökőkútja, számos villája, az 1732 és 1735 között épült Palazzo della Consulta, amely ma az olasz Alkotmánybíróság székhelye, egyéb kormányzati épületei, és több szép egyházi épülete.

Vissza: Látnivalók, nevezetességek III. - Tovább: Róma útiterv - Hozzászólások
Megosztás közösségi oldalakon:
![]()
Amúgy nagyon szép és jó minden. Főleg Róma :)
2010 február elején mennék a párommal Rómába és három éjszakát szeretnénk eltölteni.
Tudtok nekem ajánlani olyan szállodát kifejezetten a belvárosban (40-50 Euró/szoba)ahol Ti már voltatok és szívesen ajánljátok is?
mi is februárban,pontosan 15.-én megyünk,és a Galeno 2*-os szálláson foglaltunk magunknak helyet,3 éjszaka reggelivel 2 főre 41.000 ft!
20 perc séta a Termini állomástól!
Egyébként a triplanet.hu-n foglaltunk mindent!
előre is köszönöm!
üdv.
Kösz!
Wizz-el mentünk ami pontosan meg is érkezett Fiumicinóra ahonnan a Leonardo expresszel mentünk be a Termini-ig (11 EUR/ fő, neten foglaltam és onnan nyomtattam a jegyet is) ott tartózkodásunk alatt rájöttem hogy helyi vonattal (Piramide állomásról 5,5 EUR)is be lehet jutni Rómába sőt busszal (Cornélia állomásról 3,5 EUR)is igaz az nem jár annyira sűrűn és este 10-kor már nincs kedve az embernek csomagokkal várakozni, minél előbb a szállodába akarsz jutni. Szóval a Termininél felszálltunk a metróra és elmentünk a Corneliaig (ott volt a Waldorf hotel 3*, szép, bőséges reggeli [pizza, rántotta, többféle joghurt, gyümölcs levek, gyümölcs sali, felvágottak, sajtok, péksütemények, 2 szuper kávé gép, corn flakes, müzli, szóval tényleg van választék, udvarias személyzet, korrekt szoba (bidével (, 60 EUR/éj volt nekünk a dupla ágyas, előre foglalva)
Másnap reggel elindultunk felfedezni az örök várost. Vettünk heti jegyet (16 EUR) ami azét jó, mert tényleg mindenhova eljutsz a tömegközlekedéssel, sőt a jegy jó volt az ottani HÉV-re is amikor Ostia Anticaba mentünk meg a tengerpartra.
A Colosseummal kezdtük ami szép meg híres, de eléggé "lepukkant" a Tunéziaihoz képest mégis ez a híres. Szóval megnéztük, mert "kötelező".
A Colosseumnál vett belépő (12 EUR) jó a Palatunus dombra (ez tényleg szép) és a Forum Romanumra is, tehát ne dobjátok el (
Aki a Vatikáni múzeumokat (15 EUR) tervezi megnézni az készüljön fel hogy brutális sor van ha nem megy ki nagyon korán. A honlapjukon 4 EUR felárért lehet venni jegyet és akkor sorban állás nélkül lehet bemenni. A Sixtusi kápolnában tilos a fotózás de aki nem félős és ravasz az nyugodtan tud csinálni pár képet, videót persze vaku nélkül. Amúgy csak itt tiltott a fényképezés)
Szent Péter Székesegyház ingyenes, itt 5-6 helyen is beengednek aránylag gyorsan megy a sor. Lenge öltözékben nem engednek be és semmilyen kést vagy ilyesmit nem lehet bevinni. Nagyon nagy, tényleg lélegzetelállító, mert ugye az egyház a szegényekért mindent. (
Először a pápai sírokat néztük meg, csak II. János Pál pápa sírja előtt volt tömeg ott is tilos volt a fotó, nagyon vigyáztak erre. Amúgy nem értem a márvány sírkőnek mi baja lesz ha lefotózzák) 5 éves az egész, nem egy 500 éves festmény??? Mindegy, annyira nem érdekelt.
Az angyalvárba 7,5 EUR a belépő és szép a kilátás a teraszról.
Nemzeti múzeum nem éri meg mert ott is csak egy tonna egyforma fejszobor van meg egy érmekiállítás.
Ha kellemes ebéd utáni sziesztára vágyik az ember a Villa Borghese vagy az EUR (Esposizione Universale Roma) környék jó. Az EUR azért tetszett mert nem mocskos, szemetes mint egész Róma, hanem rendezett. Erre készüljön fel mindenki! Az egyik legmocskosabb város ahol jártam Európában. Mindenhol szemét!! Ma reggel munkába jövet néztem hogy milyen tiszta Budapest! (
Egy kicsit az étkezésről. Pizzát sok helyen kimérve árulnak 1-1,8 EUR / 100g. Egy normális adag 300-400 g. De egy jobb helyen pl. a Piazza Navona-n egy normál pizza akár 16-18 EUR is lehet!
Akinek megfelel a víz annak ajánlom, hogy egy kis fél literes palackot vigyen magával és töltse mindig meg. Rómában min. 1000 helyen töltheted meg, ez tetszett.
A fagyi finom (2 gombóc 2,5 EUR ami nem is gombóc hanem mint a Horvátoknál (vagy fordítva) kenik a fagyit, szóval ennyi elég volt nekünk sőt még sok is) sok helyen ízelítőt is adnak de mindig a csokiból :)
Páran próbálkoznak a kezedbe nyomni virágot a Spanyol lépcsőnél meg gagyit eladni a Trevi kútnál, de ha határozott vagy akkor tovább állnak.
Nagyon sok az utcai árus, de ha jó áron akarsz venni pl. táskát vagy bőrdzsekit akkor valamelyik piacra érdemes kimenni. Alkudni kötelező! Majdnem a dupláját mondják mint amennyiért odaadják
így vettünk 20 EUR helyett 10-ért tényleg szép bőrtáskát, ami itthon 8-10.000 lenne. Hosszú bőrkabát is van 100-120 (elsőre 150-190 EUR mondtak) EUR-ért, de azt végül nem vettünk.
Hűtő mágnes a Tervi kútnál kínai üzletben 1 EUR és szép is!
Az emberekről:
Hangosak néha már majdnem ordítanak (egymást ordítják túl), ami elég zavaró metrón, étteremben, a közlekedés brutális (mindennap láttunk robogós balesetet) amúgy segítőkészek, persze nem mindenki tud angolul.
Az árak a mi pénztárcánkhoz képest kicsit magasak.
Összességében nem volt rossz, hiszen Rómát egyszer látni kell ( de most elegem lett 40 évre a szobrokból és az ókori romokból (
íremelés volt: reptéri FR1 vonat 8,- EUR, de kettőnknek 17,- volt, gondolom a nyomtatási ktsg volt a +1.
A pályaudvarról összesen 2 vonat indul, a pirosra rá van írva, hogy Leonardo Express, a másik, ami emeletes, az az FR1.
Reptéren vett Róma Pass: 25,- EUR, nagyon megéri, bár nélküle sem költöttünk volna többet utazásra, múzeumra, de a Colosseumnál soron kívül mentünk be és a Palatinusra is - jegyet nem adtak, csak bedugták a kártyát a gépbe és ennyi. A Forumot csak a Palatinusról fotóztuk időhiány miatt.
Az Angyalvárba nem mentünk be, mert hosszú volt a sor és kártyával is ki kellett volna várni, ezért inkább a Capitoliumi múzeumokba mentünk ingyen - beelőzve a tömeget :)
Első nap délben keltünk útra a Terminitől, ahol laktunk, metróval a Colosseumig, Pala, Fórum, majd Capitólium kívülről, aztán Viktor Emanuelle (nem másztuk meg), utána Piazza Navona, Pantheon, Trevi-kút, majd a Spanyol lépcsőtől metróval haza. Alig éreztük a lábunkat, mert sok helyen macskaköves vagy göröngyös az út, kötelező kényelmes cipő, szerintem legjobb a sportcipő, az se baj, ha minden napra van egy másik!
Második nap St. Péter tér és Bazilika, 9-re ott voltunk, de már akkor teljesen körbe állt a sor a téren, elájultunk! De ennek ellenére fél óra alatt bent voltunk. Az előcsarnokból jobbra van a feljárat a lifthez (jobb oldali sor)és a lejárat az altemplomba (bal oldali sor). A lifthez 1 órát álltunk (ha gyalog mész fel akkor is ennyi a sorállás, mert egy helyen adják a jegyet 5,- vagy 7 EUR, én nem bántam, hogy lifttel mentünk, mert így is lógott a nyelvünk, aki klausztrofóbiás, inkább ne menjen fel, csak addig, ami a lift visz, mert utána elég szűk a hely!!! Erre a túrára ráment a fél napunk, pedig a Vatikáni múzeumokban nem is voltunk. Utána Angyalvár kívülről, mert már nem bírtuk a sorállást, aztán a Spanyol lépcsőtől metróval a Lateráni bazilika, majd vissza a Viktor Emanuelle térre egy kis vásárlásra, ami nem jött össze, mert a Mass áruház tele van kínai áruval és az Oviesse sem vált be (este 8-i nyitva voltak szombaton is). Innen mentünk haza metróval.
Harmadik nap esett, de azért elmentünk a Piazza del Popolora, majd a Villa Borgesebe és az állatkertbe, ahol ronggyá áztunk. A Popolótól haza metróztunk, kis száradás után délután újra nekivágtunk, Circus maximus, Igazság szája a Santa Maria in Cosmedin templomban (ezt is csak rácson kívülről fotóztuk, mert nagy volt a sor), utána bementünk soron kívül ingyen a capitoliumi múzeumokba, végül kívülről megnéztük a Maria Maggiore templomot (zárva volt, de lehet, hogy csak mert este volt már)
Napközben ahol megéheztünk, ott ettünk, 23-43,- Eur között volt a kaja 2 főre, a 43-ban egy 16,- Euros üveg bor is volt, 1 leves, 1 pizza, 1 spagetti, de kis büfékben 10-ből is lehet enni ketten, ha megfelel a falafel és társai.
Egy térképpel a kezünkben nem tévedtünk el sehol, és ki is van táblázva minden látványosság.
Hazafele a szállodában ajánlottak kisbuszt a reptérre, 12,- EUR/fő, csak minket vitt reggel fél 7-kor, mert korai járattal jöttünk, útközben még láttuk a Colosseumot kivilágítva.
Szép élményekkel jöttünk haza, de nagyon fárasztó 3 nap volt.
Nagyon jó az oldal. Sok hasznos infó van. 15 év után megyek újra Rómába, és nagyon várom. Kíváncsi vagyok mennyit változott. Mivel gyerekkel megyünk tudna valaki segíteni vidámpark és állatkert keresésben? Valamint az ókori Via Appia megtalálásában?
Előre is köszi a segítséget. Zsuzsa
Via Appia: ez egy nagyon hosszú út, Rómában pl. Porta San Sebastiano kapu egy nagyon jó kezdőpont hozzá (Via Clicia közelében, pl. a Piramide metrómegálló van tőle kb. 1 km-re.
állatkert: bioparco: 19-es villamos: Bioparco megálló: buszok: 3, 52, 53, 926, 217, 360, 910, metróval, gyaloglással, Spagna vagy Flaminio megállóktól.
vidámpark: Sajnos a legnagyobb római vidámpark 2008-ban bezárt, van még az Il Fantastico Mondo del Fantastico, igazi várakkal, mesehősökkel, szerintem nem egy kifejezett vidámpark, és nem tudok róla semmit, de lehet, hogy jó: http://www.fantasticomondo.it/
A fantastico mondo nem eppen Romaban van. En ket evvel ezelott voltam az unokakkal, egy nagy csalodas volt, ennel sokkal erdekesebb a Zoomarina, ami nem csak tengeri allatkert, hanem vidampark is. Egy egesz napos programnak nagyon jo, foleg gyerekekkel. Az enyemek nagyon elveztek.
Ha meg tobb infora van szukseged nyugodtan irj az ilona@fastwebnet.it -re.
Érdemes az állatkertet megnézni? Nagyon szeretem a budapestit, és szívesen megnézném a rómait is. De nem vesztegetném rá az időt, ha nem nagy szám.
Tud valaki segíteni a köv. kérdésben:
Úgy olvastam, hogy a Vatikánba minden vasárnap 12.30-ig ingyenes a belépő( minden hónap utolsó vasárnapján egész nap), igaz ez?a múzeumra és a Sixtus-kápolnára is vonatkozik-e, és mennyi rá az esély, hogy bejut az ember?A honlapjukon nézve erről nem is írnak.
A másik kérdésem: milyen busz közlekedik a Fiumicino reptérről a Terminihez?
Olvastam,hogy ez olcsóbb, mint a Leonardp vonat.
Köszi!
A Fiumicinoról való eljutásról lásd a Közlekedés Rómában, Római útikalauz rovatot. Csak a múzeumokra és a Sixtus-kápolnára vonatkozik ez. Vasárnaponként a vatikáni múzeumok, és a Sixtus-kápolna csak minden hónap utolsó vasárnapján, 12:30-ig van nyitva, és ingyenes is (itt az oldalon ez rosszul van jelenleg írva, javítom)
Az apácáknál fogunk lakni, és szeretnénk Rómában nem csak nézni, hanem látni is, amit csak lehet. A többi kaland úgyis adódik.
Nemcsak az ókori Róma maradványaira vagyunk kíváncsiak, hanem szeretnénk beleolvadni a város hangulatába, és egy kicsit "rómainak" érezni magunkat.Szóval nem szeretnénk lótni és futni műemlékről műemlékre, hanem csak lófrálni és rátalálni a specifikusan római helyekre.
Merre induljunk el szerintetek, hogy átéljük a római életérzést.
Annyi probléma van velünk. hogy nem túl jól tájékozódunk ( még Pesten sem !) de még elveszettek sem vagyunk.
Előre is köszönöm a jó tippeket!
4-kor állítólag csak vasárnap kezdődik.
Vasárnap érkeztünk haza Rómából. Ilonánál szálltunk. Ajánlom a szállást, Ilona kedves házigazda. Jól aludtunk, bőségesen reggeliztünk, és az ár is kellemes.
Elérhetősége: Ilona
A levelezés magyar nyelven történik :)
Bátran keressétel Ilonát, biztosan nem csalódtok. Kiváló ellátás, magyar nyelven minden utbaigazitás, és ez idegenben maga a csoda.
Magdi
Csak most vettem észre :)
ilona@fastwebnet.it
Jó nyaralást! :)
Tudja valaki, hogy a caracalla termái februárba nyitva van-e? Mennyi a belépő? Köszönöm
Uniós állampolgároknak 18-25 év között kedvezményesek a belépők. Ha korban beleférnek, akkor felesleges kiváltani a nemzetközi diákigazolványt.
ez a szülinapi akció szerinted vonatkozik a Colosseum, Capitolium-ra is vagy csak aminek a nevében is benne van, hogy múzeum?
Üdvözlettel: Györgyi
Szerda éjjel érkeztünk meg Rómába, a szállásunk gyönyörű, a Római Magyar Akadémia. Minden bejárható 1-1.5 km-en belül. Eddig még nem tömegközlekedtünk, leszámítva a vonatot a reptérről. Minden nap lejárjuk a lábunk...s mostanra egyértelmű, ha minden út Rómába vezet, ha már itt vagy, minden út a Viktor Emanuel emlékműhöz vezet :))) A közlekedés kaotikus, mégsem tapasztaltunk semmi problémát. Élelmiszerbolt nem nagyon van, bár tőlünk 2 sarokra pont van egy spar. Szép, friss termékek, gyümölcsök. Nekem eddig a Pantheon negyede tetszik legjobban - elragadó a hangulata, de minden - minden lenyűgöző! Első nap a Rudy barban ebédeltünk, a Szíriai Nagykövetség és az Emanuel emlékmű közelében. Nem ajánlom senkinek :) Konkrétan mirelit lasagne-t, mierilt rizottót kaptunk. Azóta nincs ok panaszra, nagyon hangulatos éttermeket találtunk. A Spanyol lépcsős virágosok tényleg lerohanják az embert ;) most kis csokrom feszít az asztalon, amivel kedvesem "meglepett". A város a vártnak megfelelően szép, érdekes. Pihenésre alkalmatlannak tűnik, de nem is ez a cél. Itt mindenképpen a történelem szerves része vagy, s arra is rájöhetsz, hogy Budapest milyen szép, s mennyire rossz a marketing. Szerintem....
Légy szíves majd írd le, hogy merre van pontosan a szállásotok, és egy kicsit bővebben az odajutást.
köszi Magdi
Én páromnak meglepetésként tervezem jövő nyárra,1 hétre Rómába utazni! Már most kell rá gyűjteni:)
Le tudná nekem valaki írni,hogy kb mennyiből lehet kijönni egy nap úgyhogy nem ennénk drága éttermekbe és azért sok látnivalót meg akarunk nézni?( állítólag sok olyan van,amire felesleges venni jegyet mert kívülről is ugyanúgy lehet látni) Esetleg valami ötlet,hogy hogyan mivel legolcsóbb utazni? És hogy kinek mennyiért sikerült lejutni repülővel, soha nem repültem még:)
köszönöm:)
már nagyon várom
mi majd csak jövő szombaton indulunk. A repülőjegy 50.460 Ft volt mindennel együtt (wizzair), szállás közvetlenül a Termini mellett 4 éjszakára 210 euro kettőnknek. Csak tipp, de szerintem 30-50 euro kell naponta 2 embernek, ha nem vágyik semmi extrára.Mi szombathoz egy hétre indulunk.
csütörtökön repülök Rómába,már nagyon-nagyon várom!
Ha minden igaz,jó időnk lesz,nem fog esni!
A kérdésem,hogy a "Látnivalók,nevezetességek I.,II,stb" belefér négy napba,vagyis négy napos program?
Tud valaki infot a nyugdíjas jegyekről?
Nagyon nagy az árkülönbség,számolné k vele.
Kérnek-e valami igazolást,v nem szükséges?Ha igen,mit?
Üdv!